A Veterinarius volt Európában a második állatorvosi szaklap, amely a jelenleg is megjelenő Magyar Állatorvosok Lapja című folyóirat elődje. Alapítója 1878-ban és az első öt évben szerkesztője Nádaskay Béla, állatorvosi tanintézeti tanár. 1880-ban, Az országos állatorvos-egyesület megalakulásával alapítója ennek tulajdonába bocsátotta és azóta az egyesület kiadásában jelenik meg. 1882-84 között Azary Ákos, ettől kezdve 1887-ig Krausz Károly, 1887-96 között Hutyra Ferenc szerkesztette, majd 1897 óta pedig ez utóbbi és Rátz István szerkesztik. Kezdetben kéthetenként egy íven, 1884 óta havonként két, majd három íven, 1897 óta pedig kéthetenként két íven jelenik meg. Az első négy évfolyamból a Könyvtár tulajdonában mindössze két bekötött példány van, amelyeknek papírja igen törékeny; ezért vált halaszthatatlanná megörökítésük.

Újdonságok

  • Veterinarius 2. évf. 24. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1879-12-15)
    Néhány szó tisztelt olvasóinkhoz ! — Feser és Friedberger tanárok kisérletei a salicylsavas Natrium hatásáról. Szuppiny Ö. m. á. o.-tól. — Tárcza: Létért való küzdelmünk és a társadalom. Dr. Müller Kálmántól. (II. Folytatás ...
  • Veterinarius 4. évf. 12. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-11-15)
    Végjelentés az Anthrax ojtásokról. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék. — Zárszó
  • Veterinarius 4. évf. 11. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-11-15)
    Klinikai vizsgálatok a ló savanyos húgya felől. — Pasteur-féle lépfeneoltások Kapuvártt. — A gyakorlat köréből. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 10. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-10-15)
    Az Influenza. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 9. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-09-15)
    Jegyzőköny 1881. szept. hó 10-én tartott ülésről. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 8. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-08-15)
    Miben keresendő oka a m. gulyamarha apadásának Közli: KRALOVÁNSZKI K. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 7. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-07-15)
    Miben keresendő oka a m. gulyamarha apadásának Közli: KRALOVÁNSZKI K. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 6. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-06-15)
    A franczia és a német állatorvosi iskolák. Közli: AZARY ÁKOS tr. Berlin. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 5. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-05-15)
    A tenyészmarha vásár és kiállitás Budapesten. — A szemtükörrel való vizsgálat állatoknál. — A gyakorlat köréből. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 4. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-04-15)
    Jegyzőkönyv a „Magyarországi állatorvosegylet" bizottságának az 1881. évi márcz. 4-én tartott üléséről. — A tuberculosis átültethetősége és az ide vágó egészségrendőri intézkedések. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 3. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-03-15)
    A franczia és német állatorvosi iskolák. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 2. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-02-15)
    Nehány szó egyletünkről. — Kemény Gábor báró m. k. miniszternek jelentése a gazdasági tanintézetek fejlődéséről és állásáról. (Vége). — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 4. évf. 1. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1881-01-15)
    Tisztelt olvasóinkhoz! — Bonyolódott medenczetörés esete, edények és izmok szakadásával; közli: Wilheim Ignácz kórboncztani segéd. — Állatorvos rendészeti és törvényszéki esetek. Közli: dr. Czakó Kálmán tnr. — Báró Kemény ...
  • Veterinarius 3. évf. 12. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-12-01)
    Néhány szó t. Előfizetőinkhez. — Felhivás! — Előfizetési felhívás ! — Állatorvos rendészeti és törvényszéki esetek, dr. Czakó. — Jegyzőkönyv az „Állatorvosi Egylet” bizottságának 1887. évi deczember 3-án tartott üléséről. ...
  • Veterinarius 3. évf. 11. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-11-15)
    Az állattenyésztés köréből. — Állatorvos rendészeti és törvényszéki esetek, dr. Czakó. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 3. évf. 10. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-10-01)
    Közlemény a m. kir. állatorvosi tanintézet belgyógyászati koródájából. Pethe Endre. — A gyógyszereknek bőralatti alkalmazásáról az állatgyógyászatban, dr. Nádaskay.. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 3. évf. 9. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-09-01)
    A méh csavarodásáról. Dr. Nádaskaytól. (Folytatás.) — Jegyzőkönyv.. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 3. évf. 8. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-08-01)
    A sz. marhák visszatérő sárgaláza Siciliában. Az olasz eredeti nyomán dr. Nádaskay. — Tárcza: A „Mezőgazdasági szövetkezetek”-ről dr. Lederer Sándor.. — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 3. évf. 7. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-07-01)
    A méh csavarodásáról. Dr. Nádaskaytól. (Vége.) — Kisebb közlemények. — Különfélék.
  • Veterinarius 3. évf. 6. szám 

    Nádaskay, Béla - szerkesztő (1880-06-01)
    A méh csavarodásáról. Dr. Nádaskaytól. (Folytatás.) — Jegyzőkönyv. — Kisebb közlemények. — Különfélék.

További tételek