Kvercetinszármazékok hatásának vizsgálata a bél barrier integritásának megőrzésében sertés bélhám sejteken

Abstract

Az utóbbi években megnövekedett az igény olyan természetes eredetű táplálék- illetve takarmány kiegészítők iránt, melyek alkalmazásával megelőzhetőek lennének az emésztőtraktus egyes betegségei, és ez által csökkenthető lenne az antibiotikumok valamint a gyulladásgátló gyógyszerek felhasználása. A túlzott antibiotikum használat hozzájárul az antibiotikum rezisztencia fokozott növekedéséhez, a szervezetben pedig a diszbiózis kialakulását okozhatja. A bélcsatorna nyálkahártyája képezi az egyik elsődleges védvonalat a különböző káros hatású anyagokkal szemben, mint például az egyes bakteriális vagy környezetszennyező anyagok. A bélhám epitel sejtjei közti szoros sejtkapcsolatok károsodásakor megnyílik az út az egyes kórokozóknak, gyulladást kiváltó antigéneknek. Bizonyos flavonoidok mint pl. a kvercetin, képesek fokozni a védő barrierek működését a TJ (tight junction) fehérjék expressziójának, vagy lokalizációjának modulálásán keresztül. Kísérleteink célja egy in vitro modell létrehozása volt, mely alkalmas különféle káros anyagok hatásának modellezésére, valamint arra kerestünk választ, hogy a kvercetin és annak metilezett származékai mennyire képesek a sejtek közötti szoros kapcsolatokat befolyásolni és a sejtkárosító hatást kivédeni. A kísérlet során IPEC-J2 sejteket sejttenyésztő poliészter membrán inzertek apikális részén tenyésztettük. A sejteket potenciálisan sejtkárosító anyagokkal kezeltük: Salmonella enterica eredetű lipopoliszacharid (LPS), hidrogén-peroxid (H2O2), dimetil-szulfoxid (DMSO) és polioxietilén (20)-szorbitán-laurát (TWEEN 20). A különböző anyagok hatását kvercetinszármazékok (kvercetin, 3-o-metilkvercetin, 3’7- dimetilkvercetin) jelenlétében is vizsgáltuk. A transzepiteliális elektromos ellenállással (TER) a sejtek polarizáltságának mértékét vizsgáltuk, mely korrelál a sejtréteg integritásával. A sejtek közötti átjárhatóságot fluoreszcein-izotiocianát-dextránnal (FD4 4 kDa) követtük nyomon. A kísérlet folyamán gyulladásos markerek méréséhez (interleukin-6 (IL-6)) mintákat vettünk, melyeket ELISA próbával vizsgáltunk.