Magyar Állatorvos-tudományi Archívum
 

Horgászvizek nagytestű halainak képalkotó diagnosztikai eszközökkel (RTG, UH) történő vizsgálata. A képalkotó diagnosztikai eszközök alkalmazása az ikraretenció megállapításában.

Date

Authors

Kőházi-Kis, József György

Journal Title

Journal ISSN

Volume Title

Publisher

Abstract

Szakdolgozatom elején ismertettem a halak szaporodására jellemző tulajdonságokat. Ebből kitűnt, hogy a halak sikeres szaporodása biotikus és abiotikus tényezők bonyolult, térben és időben meghatározott kölcsönhatásán alapszik. Ezen tényezők bármelyikének hiánya vagy nem megfelelő minősége esetén a szaporodás eredményessége csökken vagy akár el is maradhat. Ugyanakkor a halak evolúciós fejlődésük során nagymértékben alkalmazkodtak a változó környezet kihívásaihoz, aminek köszönhetően, bizonyos határok között képesek megvárni az iváshoz kedvező környezeti tényezők kialakulását. Ebből következik, hogy találkozhatunk olyan hallal, amely bár ikrával telt mégsem rakja le ikráit vagy, ha a környezeti tényezők hosszú időn keresztül kedvezőtlenek maradnak az ikrák a petefészkekből fel is szívódhatnak. Tehát az ikraretenciót nem feltétlen kell kóros, az ikrás hal életét veszélyeztető kondíciónak tekintenünk.

Description

Keywords

Citation

Collections

Endorsement

Review

Supplemented By

Referenced By