A késő pleisztocén nagyemlősök méretváltozása az éghajlati tényezők függvényében a Kárpát-medencében

Abstract

A pleisztocén során az egymást követő glaciális, valamint interglaciális időszakok egy folyamatosan, viszonylag gyorsan változó környezetet hoztak létre. A glaciálisok hideg és száraz klímájához képest az interglaciálisok melegebb és nedves időszakok voltak, amelyek változásaihoz az élővilágnak is alkalmazkodnia kellett. A különféle vegetációk a számukra legkedvezőbb területeket követve észak-dél irányban vándoroltak, a faunák pedig a számukra létfontosságú tápanyagforrásokat követték. A hőmérsékletváltozások túlélésére a különböző állatfajok különféle stratégiákat fejlesztettek ki, ezek közül lehet az egyik a hidegebb időszakokban a nagyobb testméret létrehozása, ezáltal a relatív testfelszín csökkentésével a hőleadás csökkentése. Dolgozatomban a késő-pleisztocén megafauna elemek testméret változásait vizsgáltam, és megpróbáltam a méretváltozásokat az éghajlati tényezők, azok közül is a hőmérséklet változásával összefüggésbe hozni. A vizsgálat során különböző korú magyarországi késő-pleisztocén lelőhelyek megafauna elemeit vizsgáltam meg. Összesen 5 fajon végeztem el a méréseket, egy-egy faj 2 típusú csöves csontján (a phalanxon, valamint a metetarsuson) vettem fel 8 méretet. Az 5 vizsgált faj közül megfelelő méretű minta csak a barlangi medve esetében volt. A megvizsgált különböző korú populációk alapján a würm glaciális hidegebb periódusaiban az egyedek mérete szignifikánsan nagyobb volt, mint a melegebb időszakokban. Ezáltal feltételezhetjük, hogy a hőmérséklet, mint élettelen környezeti tényező hatással lehet az állatok testméretének alakulására. A mintaszám növelésével és új lelőhelyek, új fajok bevonásával tovább lehetne pontosítani ezt az eredményt, hiszen ebben a dolgozatban csak a barlangi medvére sikerült részletesebb statisztikákkal alátámasztani ezt az elképzelést.