Mesoniscus graniger (Frivaldsky, 1865) barlangi ászkarák faj életmenetének és morfológia jellemzőinek vizsgálata
Absztrakt
A barlangok speciális környezeti adottságai – pl. a fény hiánya, állandó páratartalom hőmérséklet – számos reliktum és endemikus fajnak jelentenek élőhelyet. Magyarországon Frivaldszky János nevéhez fűződik a barlangbiológia megalapozása, aki az 1860-as években a Baradla-barlangból írta le a Mesoniscus graniger, „szemercsés vakászka” fajt. Az ő munkásságát folytatta az 1920-as évektől kezdődően Dudich Endre, aki ugyanott barlangbiológiai laboratóriumot hozott létre. Ezideig a faj elterjedési területéről, környezeti toleranciájáról, illetve táplálék forrásairól jelentek meg publikációk. Populációs szintű jellemzőit (ivararány, a nemek közötti esetleges morfológiai különbségek), valamint életmenet stratégiáját (pl. élettartam, szaporodási stratégia, utódszám, utódméret) nem ismerjük. Vizsgálatunk céljául ezek feltárását tűztük ki.
Az ivararány és a nemek méreteloszlásának (fejszélesség alapján) megállapítására talajcsapdákból származó egyedek adatait használtuk (N=677). A szaporodási stratégia vizsgálatát az aggteleki Baradla-barlang természetes körülményeket biztosító járatában, illetve laborban folytattuk. A barlangban tartott 15x12 egyedből álló modell populációk (ΣN=180) megfigyelését havonta végeztük, 2016 márciusa és szeptembere között. A kisméretű (6,56 ±0,79 mm), törékeny állatok sérülékenysége miatt a hosszméretváltozást fotók alapján, ImageJ program segítségével detektáltuk. A faj külső morfológiáját fénymikroszkópos és pásztázó (scanning) elektronmikroszkópos módszerekkel tanulmányoztuk.