Az asztroglia sejtek neuroinflammációs szerepének vizsgálata hepaticus encephalopathia során

Abstract

A hepaticus encephalopathia (HE) egy olyan orvosi- és állatorvosi-jelentőséggel bíró neuropszichiátriai kórkép, mely leggyakrabban portoszisztémás sönt és / vagy májelégtelenség következtében alakul ki. A HE számos kórfolyamata közül kiemelendő a neuroinflammáció, mely a HE patogenezisében kiemelt szerepet tölt be, azonban a folyamat még sok részletében tisztázatlan. Bár a betegség során fellépő gyulladásos válaszért elsősorban a mikroglia sejteket teszik felelőssé, szakirodalmi adatok alapján ismert az asztrogliák citokin-termelő képessége is. Tervezett kutatásaink célja az asztrogliák kóroki szerepének vizsgálata a HE-ban fellépő neuroinflammáció folyamatában. Munkánk során, primer patkány asztroglia sejtkultúrában vizsgáltuk a különböző HE-ban releváns tényező hatását az IL-6 és IL-1ß termelésre. Kísérleteinkhez szükséges volt egy megfelelően alkalmazható in vitro modell létrehozása, ehhez 1-2 napos korú Sprague-Dawley patkányok agyszövetét használtuk föl. A primer asztroglia monolayert mentesítettük a mikroglia sejtektől, melyhez egy mitózis inhibitort, a citozin β-d-arabinofuranozidot (Ara-C), majd egy lizoszomotrop ágenst, a leucin-metilésztert (LME) alkalmaztuk és a kezelések eredményességét immunfluoreszcenciával ellenőriztük. A nagy tisztaságú primer patkány asztroglia kultúra létrehozását követően, egyes – a HE patogenezisében bizonyítottan szerepet játszó – ágensek, irodalmi adatok alapján beállított dózisaival kezeltük a sejtkultúrákat és az ezek hatására bekövetkező IL-6 és IL-1ß termelést ELISA módszer segítségével mértük. A felhasznált ágensek a bakteriális lipopoiszacharid, a mangán, az ammónia és a hidrogén peroxid (H2O2) voltak, utóbbi az oxidatív stressz kiváltására szolgált. A kísérleteinkben alkalmazott H2O2optimális dózisa - amellyel kezelve a sejteket kiváltható az oxidatív stressz állapota anélkül, hogy az jelentősebb mértékű sejthalálhoz vezetne - szakirodalom alapján, valamint korábbi saját vizsgálataink eredményeire alapozva került megállapításra. Ehhez az asztroglia kultúrát növekvő töménységű H2O2-val kezeltük, majd egyrészt a sejteken belül termelődött reaktív oxigén gyököket (ROS) mértük meg, 5-6-chloromethyl 2’,7’-dichlorodihydrofluorescein-diacetát (CM-DCFH-DA) segítségével, másrészt a sejtek elhalásának mértékét vizsgáltuk fluoreszcens festési eljárással (propidium-jodid).