Szárazföldi csigák zárt téri tenyésztéstechnológiájának továbbfejlesztése parazitológiai vizsgálatok céljára

Abstract

A szárazföldi és a vízi csigák parazitológiai szempontból fontos élőlények, mert sok féregfaj fejlődése során köztigazda szerepet töltenek be. A parazitikus férgek lárvális formái fejlődnek bennük, majd belőlük jutnak az úgynevezett végleges gazdába, ahol ivaréretté válnak. Az ilyen indirekt módon fejlődő élősködők tanulmányozásához használják a fertőzésmentes, mesterséges környezetben nevelt csigákat. Míg vízi csigákat viszonylag könnyű akváriumokban nevelni, a szárazföldi csigák állatházi körülmények között való tartása munkaigényes, nehéz folyamat. Zárt térben szárazföldi csigákat sok generáción keresztül nem is tudnak sikeresen tenyészteni, mert még nem ismerjük eléggé e környezeti hatásoktól erősen függő állatok igényeit. Annak érdekében, hogy például az emlősök gócos tüdőférgességét okozó protostrongylidákat, vagy a lándzsásmételykórt okozó Dicrocoelium férgeket laboratóriumban tanulmányozhassunk, szárazföldi csigákat kell mesterséges környezetben nevelnünk. Munkám során különböző eljárásokat próbáltam ki néhány kisebb nyelesszemű tüdőscsiga-faj állatházi körülmények között történő szaporítására. Vallonia costata, Vallonia pulchella, Cochlicopa lubrica, Pupilla muscorum és Oxychilus draparnaudi csigákat neveltem műanyag edényekben, finomra szitált talajon. A csigák szétmászását egyik esetben úgy akadályoztam meg, hogy azokat egy vízen úszó műanyag darabon kialakított mesterséges „szigeten” neveltem, a másik esetben fedéllel ellátott, talajt tartalmazó dobozba helyeztem őket. A csigáknak kartonpapírból vagy fakéreg darabokból készítettem búvóhelyet és friss zöldségdarabkákkal tápláltam őket. A nedvességet az alájuk helyezett, vízbe merülő textil darabokkal, vagy üvegcsészébe öntött vízzel biztosítottam. A fenti eljárások kombinációi közül a Vallonia, Cochlicopa és Pupilla csigák tenyésztésére az vált be, amikor átlátszó fedelű dobozban tartottam őket és finomszemcsés talaj közepére vízzel telt edénykét helyeztem, amit mohalepte fakéreg darabokkal borítottam le. Az Oxychilus csigákat nem sikerült szaporítanom, de megállapítottam, hogy azok a szakirodalmi állítások ellenére, növényi táplálékon is tarthatók, holott ragadozó csigáknak tartják őket. A V. pulchella és P. muscorum csigákat sikeresen fertőztem juhból származó protostrongylida lárvákkal. Ezek a csigák tehát alkalmasak a protostrongylidák lárváinak tanulmányozására és megvan az esély rá, hogy az általam alkalmazott módszerrel önfenntartó populációkat lehessen tartani belőlük laboratóriumokban is.

The terrestrial and aquatic snails are important animals from parasitological point of view because many helminths are able to infect them and can develop inside their body. Usually the larval forms of parasitic worms can develop in them, thereafter the worms get into another animal, so-called definitive host, where they become sexually mature. This type of life cycle also called “indirect way of development” can be studied in laboratory with the help of parasite-free snails reared in an artificial environment. While aquatic snails can be bred in aquaria relatively easily, the rearing of land snails in artificial environment is a labour-intensive and difficult task. More generations of land snails can’t be bred successfully in enclosures in buildings, because these primitive invertebrates strongly depend on impacts of outer millieu and we don’t know enough to simulate the convenient effects of their natural habitats they need. In order to study the protostrongylid nematodes or Dicrocoelium lancet-flukes in the laboratory, we need to keep parasite-free terrestrial snails in artificial environment. I tried to find a useful procedure for breeding small Stylommatophoran gastropods in plastic containers. I succeeded to sustain populations of Vallonia costata, Vallonia pulchella, Cochlicopa lubrica, Pupilla muscorum and Oxychilus draparnaudi snails in containers, filled with water or lined with small grained soil. The “artificial island” method, when I kept them on a floating piece of plastic surrounded by water prevented the snails to escape. In other cases I raised the snails in covered boxes. In rearing containers I put cardboard box or pieces of bark as shelter and fed the snails with pieces of fresh vegetables. The moisture was provided by wet textile placed beneath the soil and immersed in water, or by water-filled Petridish at the center of the container. I could breed the Vallonia, Cochlicopa and Pupilla snails when I was keeping them in a transparent lid box lined with a fine-grained soil and a water-filled dish on the middle of the container. In these containers the dish was covered by some pieces of moss-shrouded bark. The Oxychilus snails failed to breed for months, but I observed that these snails assumed to be carnivorous consumed plant food notwithstanding some literature claim. The reared Vallonia and Pupilla snails were successfully infected with the larvae of protostrongyles previously collected from sheep. There is a possibility that the method I used to keep them can produce self-sustaining populations in the laboratory as well.