A Washingtoni Egyezmény magyarországi gyakorlata állatorvosi szemmel
Absztrakt
A szakdolgozat célja, hogy bemutassa a nemzetközi állat- és növénykereskedelmet
szabályozó, Washingtoni Egyezmény előírásainak nem megfelelően tartott, szállított állatok lefoglalás és kobzás utáni sorsát Magyarországon, ezzel rávilágítva az Egyezmény azon
pontjaira, amelyek nem szabályozzák kellő körültekintéssel az állatok elhelyezését.
A témával kapcsolatos kutatásaim során igyekeztem minden érintett fél szemszögéből
bemutatni a lefoglalt és kobzott állatok sorsának gyakorlati megvalósulását. Elsőként
áttekintettem a Washingtoni Egyezménnyel kapcsolatos jogszabályokat, majd a gyakorlatban dolgozó szakemberekkel beszélgettem a témáról, személyesen. Interjú alanyaimat igyekeztem úgy megválasztani, hogy lehetőség szerint, minden érintett fél elmondja a saját nézőpontját, így beszélgettem a CITES Igazgatási Hatóságról, valamint az állatok elhelyezésében
leginkább érintett két állatkertből – Fővárosi Állat- és Növénykert és Szegedi Vadaspark - is egy-egy szakemberrel.
A jogszabályi háttér és a mélyinterjúk alapján elmondható, hogy három nagyobb
problémakör merül fel a hivatalos engedélyek hiánya miatt lefoglalt, és a kobzott állatok
gyakorlati elhelyezésével kapcsolatban. Az egyik, talán a legnagyobb gondot okozó, a kijelölt mentőközpontok, vagyis az állatkertek és vadasparkok. A kobzott állatok mennyisége, környezeti és takarmányozási igényei, valamint az egészségügyi ellátásuk és az általuk
okozott állat- és közegészségügyi problémák megelőzése, mind nagy terhet jelent a befogadó helyek számára. Mindezt tetézi a másik - ezzel szorosan összefüggő - probléma, az anyagi forrás hiánya. Ugyanis mindezen feladatokért a mentőhelyek nem kapnak külön anyagi támogatást, azt a saját gazdálkodásukból kell fedezniük. A Washingtoni Egyezmény kötelezően előírja ugyan a kobzott példányok megfelelő elhelyezését és a róluk való gondoskodást, de ennek pontos gyakorlati kivitelezését már rábízza az egyes államokra. Ez Magyarországon még megoldandó probléma, 27 éves egyezményi tagság után is. Ahogy az a
jogszabályi ellentmondás is, mely a harmadik problémakört jelenti a kobzott állatok
elhelyezésével kapcsolatban. Ugyanis a Washingtoni Egyezmény kihirdetéséről szóló törvény előírja a kobzott állatok megfelelő elhelyezését, de a méreggel ölő példányokra nem tesz kitételt, a magyarországi szabályozás pedig rendeletben tiltja olyan állat tartását, mely mérgére ellenszer nem áll rendelkezésre. Ennek értelmében az Egyezmény előírásai szerint
kellene eljárni a méreggel ölő állatokkal kapcsolatban, de az ezzel járó felelősséget
Magyarországon senki nem vállalja.
Összességében elmondható, hogy a CITES előírásainak nem megfelelően tartott vagy
szállított, és emiatt lefoglalásra kerülő állatok elhelyezése jelenleg minden érintett fél(mentőhelyek, lefoglalt állatok) számára problémát jelent Magyarországon, melynek
megoldása a közeljövőben egyelőre nem várható. The aim of this dissertation is to demonstrate what happens to animals distrained and
confiscated in the area of Hungary because of being held or transported improperly according
to the provisions of CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of
Wild Fauna and Flora). I also highlight those points of the Convention that do not regulate the
placing of animals with circumspection.
During my research I tried to present the practical attainment of distrained and confiscated
animals from the aspect of all parties concerned. First I surveyed the provisions of the
Convention then I talked about the topic to specialists who work in practice. I tried to choose
my interviewees to have opinions from all interested parties, so I talked to a specialist from
the CITES Management Authority and to professionals from the two mostly affected zoos –
Budapest Zoo and Botanical Garden and Szeged Wildlife park.
On the basis of the legal background and the in-depth interviews we can distinguish three
major problematic areas according to the placing of distrained and confiscated animals. The
first and maybe the one with the most difficulties is the assigned rescue centers namely zoos
and wildlife parks. The quantity of confiscated animals, their environmental and feeding
demands, their health supply as well as prevention of animal and public health problems
caused by these animals burden the centers. The other problem, in connection with the
previous one, is the lack of financial resources. The rescue centers do not have extra support
for this work, they have to cover the costs from their own budget. The CITES orders every
state to place and take care of the distrained and confiscated animals, but the execution is left
to the member states. After a 27-year-old membership, it is still a problem to be solved in
Hungary. Just as the legal contradiction which is the third problem in the setting of distrained
and confiscated animals. The CITES Act states the placing of confiscated animals but it does
not deal with animals killing with toxin whereas Hungarian regulation forbids keeping such
animals which have toxins with unavailable antidotes. The procedure should be in compliance
with the CITES Act, but nobody takes the responsibility of this in Hungary.
In conclusion I can say that in Hungary placing the distrained and confiscated animals is
causing problems to the concerned parties (the rescue centers and the animals themselves) and
solution cannot be expected in the near future.