Rövid rekord

dc.contributor.authorTóth, János
dc.date.accessioned2013-03-25T15:26:02Z
dc.date.available2013-03-25T15:26:02Z
dc.date.issued2012
dc.identifier.urihttp://hdl.handle.net/10832/837
dc.description.abstractA lovastársadalom, illetve a lovaságazat jövője önállóan nem értelmezhető, hiszen összefügg az össztársadalmi és gazdasági fejlődéssel. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a lovaságazat fejlesztése multiplikátor szerepet tölthet be, hiszen az előző fejezetekben is említett fejlesztések akár az egészségügy, akár az oktatás, akár a sport, akár a turisztika terén jelentős gazdasági fejlődést eredményezhetnek. Egy terület kiemelését mindenképpen lényegesnek tartom, hiszen ma a világban a ló legfontosabb szerepe a sportban jelenik meg. Korábbi hagyományainktól eltérően hazánk szerepe a ló- és a lovassportban csökkent. Bár szerepünket a fogathajtásban próbáljuk megőrizni, de az utóbbi időben kevesebb a sikerünk e területen is, mint a 70-es 80-as a 90-es, de még a 2000-es évek elején is volt. Korábban említettem, hogy az állami ménesek e tekintetben is újra jelentősebb szerepet vállalhatnának, hiszen egyik-másik hazai fajtánk a lovassportban sikeres lehet (Lipicai: fogathajtás; Gidrán: military; Shagya arab: távlovaglás). Persze ez akkor igaz, ha értékmérő tulajdonságokat sikerül továbbfejleszteni. A lovas világban a konkurenciát sikerül megelőzni, de legalább utolérni. Reméljük, hogy a jövőben még többen fordulnak a lovassportok felé, ám ezt saját pénzügyi lehetőségeik jelentősen korlátozzák. Az elmúlt időszakban bekövetkezett gazdasági válság sajnos oda vezet, hogy a korábban nagy sikerrel és népes résztvevőkkel rendezett versenyeink, napjainkban egyes esetekben már el is maradnak a résztvevők csekély száma miatt. Ha megvizsgáljuk az elmaradás okát, legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy még korábban a versenyzők úgy számoltak, hogy évente 6-8 versenyen vesznek részt, ma jó, ha 4-5 versenyre tudnak pénzügyi fedezetet találni. Eközben a versenyek költségei tovább nőnek, azaz a versenyszervezők is és a versenyzők is többletkiadásra kényszerülnek. Fontos lenne felülvizsgálni a lovassport költségek növekedésének okait. Azt tapasztaljuk, hogy a „versenyből élők” nem veszik, - de lehet hogy nem is tudják figyelembe venni - a nehezedő gazdasági helyzetet, hiszen az ő helyzetük is romlott az elmúlt években, akárcsak azáltal, hogy kevesebb versenyen működnek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a versenyeken közreműködők utánpótlása nem látszik biztosítottnak. Azaz nem az a legnagyobb baj, hogy a bírói kar egyre idősebb, hanem az, hogy ezen a területen sem elégséges a képzés, és ezáltal az utánpótlás nevelés. A képzéssel kapcsolatos fejezetben nem említettem, de itt mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy a versenyzők részére (a jelenlegi és a majdani versenyzők számára is) akár bentlakásos akadémiák (pl.: Abonyi Imre Fogathajtó Akadémia, Platthy József Díjugrató Akadémia stb.) létrehozása lenne időszerű, mint ahogy ezt más sportágakban már sikerrel megvalósították. A lóversenyzés ( ügető, galopp) a bevételeket növelő korszerű fogadási rendszerrel fejleszthető. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lóversenyekkel kapcsolatban meg kellene szüntetni a kizárólagosságát Budapestnek. Itt nem a főváros ellenességről van szó, hanem arról, hogy ha továbbra is a fővárosban lesz egyedül lóversenypálya és ezzel együtt itt lehet csak fogadni, akkor sem a sportág, sem a sportfogadás bevételei nem nőnek. Meg kell valósítani a lóversenyek élő televíziós közvetítését és ezzel együtt az online fogadás bővülhet. Mára a média szerepe olyan mértékben megnőtt, hogy a jelentősebb sportesemények elképzelhetetlenek a média jelenléte nélkül. Ez számunkra azt jelenti, hogy eladhatóvá, látványossá, „néző baráttá” kell tenni a lovaságazat sporteseményeit, mert csak akkor várható jelentős mértékű állami támogatás emelkedés és a szponzorok is ebben az esetben nyújtanak nagyobb segítséget. Lovas versenyeink átalakítása, „felgyorsítása” segíthet a közvetíthetőségen és egyúttal a nagyközönség számára is vonzóvá tehető ez által. Az elmúlt években néhány más sportágban is hasonló események történtek és a sportág látványosabb, „eladhatóbb” lett.hu
dc.language.isohuhu
dc.subjecthu
dc.subjectMagyarországhu
dc.subjectLovasturisztikahu
dc.subjectLovassporthu
dc.subjectLótenyésztéshu
dc.subjectOktatásügyhu
dc.subjectHippológiahu
dc.subjectBáthory Balázs (supervisor)hu
dc.subjectHorsesen
dc.subjectHungaryen
dc.subjectTourismen
dc.subjectHorse racingen
dc.subjectHorse breedingen
dc.subjectEducationen
dc.subjectHippologyen
dc.titleA Kincsem Nemzeti Lovas Programhu
dc.typeThesisen
dc.identifier.accessionnumB-10046


A tételhez tartozó fájlok

Thumbnail

Ez a dokumentum a következő gyűjtemény(ek)hez tartozik:

Rövid rekord