| dc.description.abstract | A beltenyésztés az egyedek csökkent fitneszéhez vezethet, így az evolúció során
kialakultak különböző mechanizmusok a rokonokkal történő párosodás elkerülésére.
Vizsgálatunk során arra kerestük a választ, hogy kerülik-e a parlagi sasok (Aquila heliaca) a
rokonokkal történő párba állást. A rokonelkerülés meglétét a sok közel rokont eredményező
monogámia és kismértékű diszperzió miatt feltételeztük ennél a fajnál.
A rokonságbecslést az egyedek kilenc mikroszatellita lokuszra meghatározott DNS-profilja
alapján végeztük. Ezeket a költő madarak esetében a fészkek alól gyűjtött vedlett tollakból, a
fiókák esetében a gyűrűzéskor tépett hónaljtollból állapítottuk meg. A kelet-magyarországi
területen előforduló, összesen 84 költő tojót, 72 költő hímet és 128 fiókát vizsgáltunk a 2010–
2018-as időszakból. Hat különböző rokonságbecslő módszert teszteltünk: három momentum
alapú (Lynch-Ritland, Queller-Goodnight, Wang) és három maximum likelihood módszert
(diadikus likelihood, triadikus likelihood, ML-Relate). A teszteket biztosan ismert rokonsági fokú
(szülő-utód, édestestvér, féltestvér, nem rokon) valós, és a populációs allélgyakoriságok alapján
előállított virtuális egyedpárokon végeztük. A rokonelkerülés vizsgálata Monte-Carlo
szimulációval történt: a tényleges költőpárok átlagos rokonságát véletlenszerűen összesorsolt
hím-tojó párok átlagos rokonságának eloszlásával vetettük össze. Utóbbi eloszlást a költő
egyedek random párba állításának és rokonságbecslésének 10 000-szeres ismétlésével kaptuk
meg. | en_US |
