A fulvosav és a huminsav biológiai hatásának vizsgálata patkányokon
Absztrakt
A humuszanyagokat már az ókorban is alkalmazták a gyógyászatban. Takarmány-kiegészítőként történő tudatos felhasználásuk azonban csak két-három évtizedes múltra tekint vissza. Biológiai hatásuk sokszínűsége abban rejlik, hogy – szerkezetükből adódóan – szinte minden vegyülettípussal képesek reakcióba lépni. Előnyös tulajdonságaik, hogy baktericidek, viricidek, gyulladáscsökkentők, toxinkötők, adszorptívak, antioxidánsok, immunstimulánsok, javíthatják a mikroelemek felszívódását, továbbá csökkentik a nehézfémek toxicitását.
A humuszanyagok azonban nem egységesek, hanem – az oldhatóság alapján – több frakciókra oszthatók. Két legfontosabb – biológiailag legaktívabb – alkotórészük a fulvosav (FA) és a huminsav (HA). Munkám célja volt, hogy elkülönítve vizsgáljam az FA és a HA hatását a szervezet immunválasz-készségére, az immunizált állatok takarmányfogyasztására, súlygyarapodására, fajlagos takarmány-felhasználására, a bélflóra egyensúlyi állapotára, az antioxidáns rendszer egyik jellemző mutatójára, a vasredukciós képességre (FRAP), a máj állapotára (AST aktivítás és szövettan), a pajzsmirigy működésére, valamint a vastagbéltartalom és egyes szervek (máj, vese, csont, szőr) néhány mikroelem koncentrációjára (Fe-, Cu-, Zn és Mn).
Munkám során két kísérletet végeztem. Az elsőben azt kívántam megállapítani, hogy eltérő-e az FA és a HA hatása a fenti paraméterekre vonatkozóan, valamint, hogy megállapítható-e dózis-hatás összefüggés. Kontrollcsoport mellett Dudaritból kivont fulvosavból (FAD) és huminsavból (HAD) is 0,1; 0,2; 0,4 és 0,8%-os kiegészítésű csoportokat alakítottam ki. A második kísérletet − az 1. kísérlet immunológiai adatai alapján − a legkedvezőbbnek talált koncentrációval (0,4%) végeztem, hogy tanulmányozzam az FAD és HAD humorális és celluláris immunválaszra kifejtett hatását. Mindkét kísérletben Whistar CRL:(WI) BR törzsből származó patkányokkal dolgoztam. A kísérletek időtartama 26 nap volt, az ivóvíz és a táp is ad libitum állt rendelkezésre. Az immunizálást ovalbuminnal végeztem.
Az eredmények alapján megállapítható, hogy az FAD-t és HAD-t – a különböző vizsgálati paraméterekre kifejtett eltérő hatásuk miatt – nem szabad egységes anyagnak tekinteni és mindenképp célszerű külön-külön vizsgálni a hatásukat. Mindkét tesztanyag nagyon erős és tartós humorális immunstimuláns hatást mutatott, és kedvezően módosította a bélflóra egyensúlyi állapotát. Az eredmények alapján a humuszanyagokban jelenlévő FAD tekinthető felelősnek a szakirodalomban is leírt enyhe hipotireoid hatásért. A kísérletben alkalmazott HAD jól felszívódott a bélcsatornából, így nem tartható az a nézet, hogy a HA a humuszanyagok minden esetben nagy molekulatömeg és rosszul felszívódó frakciója.