A tengerimalacok malocclusiojának tünettana és a gyógykezelés lehetőségei

Abstract

Vizsgálatom célja volt bemutatni a tengerimalacok körében gyakori malocclusiós elváltozások tünettanát és a gyógykezelés lehetőségeit. A vizsgálatokat a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászat Tanszék és Klinika Egzotikus Osztályán végeztem. A kutatáshoz szerkesztettünk egy fogászati kartont. A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik megfeleltek különböző, előzőleg megállapított kritériumoknak. Összesen 57 malocclusiós beteget vettünk be a vizsgálatba, de a vizsgálatok közben 4 betegről kiderült, hogy nem relevánsak a további vizsgálatokat tekintve. Végül 53 beteget követtünk nyomon 9 hónapon keresztül. A karton kitöltése egyszerre zajlott a betegek vizsgálatával. A vizsgálat során röntgendiagnosztikai kiegészítő vizsgálatot alkalmaztunk, az egyéb kiegészítő vizsgálatok nem hoztak reprezentatív eredményt. Megvizsgáltam a különböző tünetek előfordulását a betegvizsgálat egyes fázisaiban, majd a kezelések után az egyes kontrollok között eltelt időt és az elváltozások helyzetét vizsgáltam. Nyomon követtem az elhullásokat és a vizsgálat végén a tünetmentes egyedek számának alakulását. A vizsgálatokat megnehezítette, hogy már az első kontrollra 25 tulajdonos nem jött vissza. Vizsgálatunk során a leggyakoribb tünet az volt, hogy az állatok nem ettek, lefogytak és rossz általános állapotúak voltak. Ezeket a tüneteket nagy arányban kísérték különböző emésztőszervi elváltozások. A röntgendiagnosztika során a legtöbb betegnek mind az alsó, mind a felső fogsor apicalis régióján találtunk elongatiós elváltozást. Az első mandibuláris cheek teeth-ek elváltozására gyakran találtunk pozitív röntgent. Incisivusok malocclusiója csak traumás esetben nem kíséri a cheek teeth-ek malocclusióját. A metszőfogak leggyakoribb elváltozása a ferde occlusalis felszín. A cheek teeth malocclusiókor legtöbbször érintett mind a két fogsor, a felsőn leggyakoribb buccalis csipkeképződés, míg az alsó fogsor túlnövését tapasztaltuk a legtöbb esetben. Megvizsgáltuk a sebek előfordulási helyét is, ennek eredményeként legtöbbször a maxillaris CT3-4-ek magasságában buccalisan láttunk fekélyt vagy sebet. 2-5 héten belül jöttek vissza a legtöbben kontrollra, a kontrollok alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb esetben az első vizsgálathoz hasonló elváltozások láthatók a betegek fogain. Négy esetben volt az elhullás fogászati elváltozáshoz köthető, a vizsgálatunk végére a betegek 15%-a volt aktuálisan tünetmentes. A betegség prognózisára nem vonható le megbízható következtetés a rendelkezésre álló adatok alapján.