A szakállas agáma (Pogona vitticeps [Ahl, 1926]) hematológiai vizsgálata
Absztrakt
A 90-es évektől kezdve megnőtt az állatorvosi rendelőkbe látogató hüllő páciensek száma. Ezek közül is kiemelkedő számban jelennek meg a szakállas agámák. A hüllő betegek ellátása sok nehézségbe ütközik. Ezen vadállatok kevés tünete gyakran kimerül abban, hogy elhúzódnak és nem vesznek magukhoz táplálékot. Ilyen esetekben nagy jelentősége van az anamnézis során felkutatott információknak, úgy, mint tartási és takarmányozási körülmények. A kedvtelésből tartott agámák betegségeivel, és azok diagnosztikájával nagyon kevés irodalom foglalkozik. Ezeken belül még kevesebb azok száma, melyek a szakállas agámák hematológiai vizsgálatával foglalkozik. A hüllők hematológiai vizsgálatát a manapság megszokott laboratóriumi vizsgálatok nem minden esetben teszik lehetővé, ezért „kénytelenek vagyunk” manuális módszerekhez folyamodni, mely több szerző által elfogadott, sőt mi több igen hasznosnak tartott a gyakorlati életben. 1,2,3,4,10 Vizsgálataink során 9 példány szakállas agámát standard körülmények között neveltünk fel, majd tartottunk. Ezek a körülmények megegyeznek egy átlag hobbi tartónál fellelhető körülményekhez. Ezáltal csökkentve az agámákra ható külső és belső tényezőket. Ezen agámák hematológiai vizsgálatát végeztük el két alkalommal, melyeket összehasonlítva egyrészt célunk volt egy referencia érték meghatározása, valamint az ismételt vérvizsgálat hatásait is tanulmányoztuk az állatokon. Az első vérvételre 2010. december 6-án került sor, melynek során a következő eredményeket tapasztalhattuk: a hematokrit értéke 29,05±5,6. A fehérvérsejtek átlagos száma 10,01±1,9 G/l, a fehérvérsejtek százalékos megoszlása a következőképpen alakult: heretophil granulocyták 51,7±3,6%, eosinophil granulocyták 20,8±5,14%, basophil granulocyták 5,7±1,93%, lymphocyták 20,2±3,2%; monocyták 5,8±1,71% 46 A második vérvétel 2010. december 21-én történt. Ezen vérvétel során a következő eredményekhez jutottunk: a hematokrit 28,53±4,39. A fehérvérsejtek száma 13,9±5,41 G/l, míg a fehérvérsejtek közül a heterophil granulocyták esetében 48,1±3,85% volt, az eosinophil granulocytáké 17,1±3,55% volt, a basophil granulocytáké 7,8±2,27%; a lymphocytáké 22,3±3,74%; míg a monocytáké 7,6±1,87% volt. A két vizsgálat eredményeit összehasonlítva gyakorlatilag eltérés csak a basophil granulocyták számában volt. Ennek oka a kenetek nehéz értékelhetőségében rejlik. A fehérvérsejtek számában eltérés nem volt tapasztalható. A második vérvételből származó kenetekben sokkal több fejletlen sejt, különösen vörösvérsejt volt látható, mint az első vérvétel során készült kenetekben. Ez nyilván az ismételt vérvétel hatása. Ez ugyan a számadatokban nem kerül kifejeződésre, de mégis fontos megemlíteni. A jövőben további mintavételek, valamint a technika finomítása javasolt. Sokkal több tapasztalat és kiértékelt adat birtokában fontos összefüggésekre derülhet fény.