Nyálkaspórás (Myxozoa) halparaziták gazdaságosságának kisérletes és molekuláris vizsgálata

Abstract

A doktori munka keretében nyálkaspórás halparaziták kevéssertéjű férgeken belüli fejlődését vizsgáltuk kísérletes és molekuláris biológiai módszerekkel. A százhalombattai halastavakból származó kevéssertéjű féregállományban talált echinactinomyxon típusú aktinospórákról bizonyítottuk, hogy azok a Myxobolus pavlovskii aktinospórái. Molekuláris biológiai módszerekkel meghatároztuk a faj 18S rRNS génjének közel teljes szekvenciáját, emellett sikeres fertőzési kísérlettel is igazoltuk, hogy valóban a talált echinactinomyxon a M. pavlovskii aktinospóra alakja, ezzel cáfolva Ruidish és mtsai (1991) korábbi eredményét, melyben hexactinomyxont írnak le a parazita aktinospóra típusaként. Munkánk során a Myxobolus pseudodispar esetében igyekeztünk felderíteni a parazita oligochaeta gazdaspektrumát, és vizsgáltuk, hogy a féregtenyészetek fajösszetétele milyen hatással van a parazita fertőzés kimenetelére. Eredményeink azt mutatják, hogy a M. pseudodispar gerinctelen gazdaspektruma a gerinces gazdáinak köréhez hasonlóan széles. A már korábban is leírt fogékony oligochaeta gazdákon, a Tubifex tubifex-en és Limnodrilus hoffmeisteri-n kívül kimutattuk a Psammoryctides barbatus és Psammoryctides moravicus fajok fogékonyságát M. pseudodispar-ra. A féregtenyészetekben előforduló különböző oligochaeta fajok és leszármazási vonalak fogékonyságbeli eltérését is vizsgáltuk. A Tubifex tubifex leszármazási vonalak közül az I-es, II-es és III-as vonalba tartozó egyedek fogékonyak voltak a parazitára, megfertőzhetőek voltak a myxospórákkal és az érett aktinospórák is kifejlődtek bennük. A T. tubifex VI-os leszármazási vonalba tartozó kevéssertéjű férgek ezzel szemben nem bizonyultak fogékonynak. A T. tubifex V-ös leszármazási vonalba tartozó és a Limnodrilus hoffmeisteri egyedeknél gyakran tapasztaltuk, hogy a M. pseudodispar DNS-t ki tudtuk mutatni az egyedekből, ugyanakkor aktinospóra termelést nem tapasztaltunk. Valószínősíthető, hogy ezekben az esetekben a parazita bejutott ugyan a kevéssertéjű féregbe, de a továbbfejlődését valószínűleg a féreg immunrendszere blokkolta, így nem alakultak ki a halakat fertőzni képes aktinospóra stádiumok. In situ hibridizációs vizsgálataink eredményei is ezt a feltételezést erősítik meg, a kevéssertéjű férgek sejtes immunválaszában résztvevő amöbociták bekebelezték a bejutó parazita sejteket. Mivel a halakat fertőzni képes aktinospóra stádiumok nem fejlődtek ki ezekben a férgekben, valószínűsíthető, hogy ezek az oligochaeták egyfajta „biológiai szűrőként” funkcionálnak, csökkentve a kibocsátott fertőzőképes paraziták mennyiségét azáltal, hogy a myxospórákat felveszik, de érett aktinospórákat nem termelnek. Fertőzési kísérleteink eredményei azt mutatják, hogy a fogékony fajok jelenléte mellett nagyon fontos a kevésbé fogékony illetve esetleges biológiai szűrőként funkcionáló fajok és típusok jelenléte és aránya a fertőzött féregállományban. Vizsgálatainkkal sikerült bizonyítanunk, hogy egy féregpopuláció fajösszetétele fontos befolyásoló tényezője a fertőzés kimenetelének. Az in situ hibridizációs vizsgálataink eredményei alapján úgy tűnik, hogy a M. pseudodispar a bélcsatornán keresztül jut be a féregbe, és fejlődése nagyrészt a bélhámban zajlik. Emellett a bélhámot körülvevő extracelluláris mátrix erős festődését tapasztaltuk a fertőzést követő első héten, ami valószínűsíti, hogy ez a réteg részt vehet a parazita hosszanti irányú terjedésében a bélhám mentén. A fogékonysági vizsgálatokból rendelkezésünkre álló szekvenciák alapján a kevéssertéjű férgek rokonsági viszonyait is megvizsgáltuk. A Limnodrilus hoffmeisteri egyedekből származó szekvenciákban jelentős különbségeket tapasztaltunk, a megvizsgált minták között 15,5% volt a legnagyobb genetikai különbség. Így a molekuláris és filogenetikai elemzéseink is megerősítették, hogy a L. hoffmeisteri gyűjtőfaj. A fogékony féreg fajok és leszármazási vonalak nem különültek el a kevéssé fertőzhető csoportoktól a filogenetikai fán. Filogenetikai elemzéseink tehát azt mutatják, hogy nincs összefüggés a különböző oligochaeta fajok és leszármazási vonalak rokonsági viszonyai és M. pseudodispar-ra való fogékonysága között.