A Washingtoni Egyezmény magyarországi gyakorlata állatorvosi szemmel

Abstract

A szakdolgozat célja, hogy bemutassa a nemzetközi állat- és növénykereskedelmet szabályozó, Washingtoni Egyezmény előírásainak nem megfelelően tartott, szállított állatok lefoglalás és kobzás utáni sorsát Magyarországon, ezzel rávilágítva az Egyezmény azon pontjaira, amelyek nem szabályozzák kellő körültekintéssel az állatok elhelyezését. A témával kapcsolatos kutatásaim során igyekeztem minden érintett fél szemszögéből bemutatni a lefoglalt és kobzott állatok sorsának gyakorlati megvalósulását. Elsőként áttekintettem a Washingtoni Egyezménnyel kapcsolatos jogszabályokat, majd a gyakorlatban dolgozó szakemberekkel beszélgettem a témáról, személyesen. Interjú alanyaimat igyekeztem úgy megválasztani, hogy lehetőség szerint, minden érintett fél elmondja a saját nézőpontját, így beszélgettem a CITES Igazgatási Hatóságról, valamint az állatok elhelyezésében leginkább érintett két állatkertből – Fővárosi Állat- és Növénykert és Szegedi Vadaspark - is egy-egy szakemberrel. A jogszabályi háttér és a mélyinterjúk alapján elmondható, hogy három nagyobb problémakör merül fel a hivatalos engedélyek hiánya miatt lefoglalt, és a kobzott állatok gyakorlati elhelyezésével kapcsolatban. Az egyik, talán a legnagyobb gondot okozó, a kijelölt mentőközpontok, vagyis az állatkertek és vadasparkok. A kobzott állatok mennyisége, környezeti és takarmányozási igényei, valamint az egészségügyi ellátásuk és az általuk okozott állat- és közegészségügyi problémák megelőzése, mind nagy terhet jelent a befogadó helyek számára. Mindezt tetézi a másik - ezzel szorosan összefüggő - probléma, az anyagi forrás hiánya. Ugyanis mindezen feladatokért a mentőhelyek nem kapnak külön anyagi támogatást, azt a saját gazdálkodásukból kell fedezniük. A Washingtoni Egyezmény kötelezően előírja ugyan a kobzott példányok megfelelő elhelyezését és a róluk való gondoskodást, de ennek pontos gyakorlati kivitelezését már rábízza az egyes államokra. Ez Magyarországon még megoldandó probléma, 27 éves egyezményi tagság után is. Ahogy az a jogszabályi ellentmondás is, mely a harmadik problémakört jelenti a kobzott állatok elhelyezésével kapcsolatban. Ugyanis a Washingtoni Egyezmény kihirdetéséről szóló törvény előírja a kobzott állatok megfelelő elhelyezését, de a méreggel ölő példányokra nem tesz kitételt, a magyarországi szabályozás pedig rendeletben tiltja olyan állat tartását, mely mérgére ellenszer nem áll rendelkezésre. Ennek értelmében az Egyezmény előírásai szerint kellene eljárni a méreggel ölő állatokkal kapcsolatban, de az ezzel járó felelősséget Magyarországon senki nem vállalja. Összességében elmondható, hogy a CITES előírásainak nem megfelelően tartott vagy szállított, és emiatt lefoglalásra kerülő állatok elhelyezése jelenleg minden érintett fél(mentőhelyek, lefoglalt állatok) számára problémát jelent Magyarországon, melynek megoldása a közeljövőben egyelőre nem várható.

The aim of this dissertation is to demonstrate what happens to animals distrained and confiscated in the area of Hungary because of being held or transported improperly according to the provisions of CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora). I also highlight those points of the Convention that do not regulate the placing of animals with circumspection. During my research I tried to present the practical attainment of distrained and confiscated animals from the aspect of all parties concerned. First I surveyed the provisions of the Convention then I talked about the topic to specialists who work in practice. I tried to choose my interviewees to have opinions from all interested parties, so I talked to a specialist from the CITES Management Authority and to professionals from the two mostly affected zoos – Budapest Zoo and Botanical Garden and Szeged Wildlife park. On the basis of the legal background and the in-depth interviews we can distinguish three major problematic areas according to the placing of distrained and confiscated animals. The first and maybe the one with the most difficulties is the assigned rescue centers namely zoos and wildlife parks. The quantity of confiscated animals, their environmental and feeding demands, their health supply as well as prevention of animal and public health problems caused by these animals burden the centers. The other problem, in connection with the previous one, is the lack of financial resources. The rescue centers do not have extra support for this work, they have to cover the costs from their own budget. The CITES orders every state to place and take care of the distrained and confiscated animals, but the execution is left to the member states. After a 27-year-old membership, it is still a problem to be solved in Hungary. Just as the legal contradiction which is the third problem in the setting of distrained and confiscated animals. The CITES Act states the placing of confiscated animals but it does not deal with animals killing with toxin whereas Hungarian regulation forbids keeping such animals which have toxins with unavailable antidotes. The procedure should be in compliance with the CITES Act, but nobody takes the responsibility of this in Hungary. In conclusion I can say that in Hungary placing the distrained and confiscated animals is causing problems to the concerned parties (the rescue centers and the animals themselves) and solution cannot be expected in the near future.