Comparison of the conventional lateral suture fixation technique of the cranial cruciate ligament rupture in dog following DeAngelis method with the transposition osteotomy, tibial tuberosity advancement, based on the determination of the postoperative weight bearing movement

Abstract

The present work compares the improvement in postoperative lameness degree following two different methods of surgical intervention in cranial cruciate ligament (CrCL) rupture in dogs: the lateral circumfabellar-tibial suture fixation according to DeAngelis and the tibial tuberosity advancement (TTA) based on clinical lameness examination and owner survey. Initially, the anatomy and biomechanic of the canine stifle are described and set in relation to the aetiopathogenesis of the CrCL rupture. To enable an unified evaluation of the postoperative weight bearing a specific scoring system, a modification of the CES developed by Kosfeld (2011), was used. The aim of the findings was to compare the efficiency of the two methodes based on the same considerations. The statistical analysis of this study confirmed the hypothesis that the return to full functioning limb following a transpositioning osteotomy (TTA) is significant shorter, as thirteen (86.7 %) of the TTA patients showed already one month after operation lameness free walking, compared to the conventional techniques (DeAngelis), where only five (33.3 %) achieved the same result. Due to the fact that twelve (80.0 %) of the owners, whose dogs were operated with TTA, judged the overall success of the surgery as excellent, suggests that a short period of recovery and a quick return to optimal limb usage is the crucial fact for the owner to rate the surgery as successful. In case of the DeAngelis method at least ten (66.7 %) of the owners gave the same rating. In conclusion, even if the TTA is the more invasive surgery compared to the lateral suture fixation technique of DeAngelis and exceeds its complication rate by 6,67 %, it achieves better results in the improvement of postoperative lameness degree. Generally, it can be stated that the TTA is a good alternative to DeAngelis method, because it obtains a dynamic stabilisation of the CrCL deficient stifle while preserving the natural tibiofemoral articulation, its complication rate is relatively low (14.56 %), and due to the short post-operative lameness period, the owner are highly satisfied with the outcome of the surgery.

Dolgozatomban a kutyák elülső kereszteződő szalag szakadásának kezlésére alkalmas két technikát hasonlítottam össze. Az első a lateralis extracapsularis szalagpótlás: DeAngelis módszer, míg a második egy tibia korrekciós oszteotomia: TTA (tibial tuberosity advancement) tuberositas tibiae transpositio. Az összehasonlítás alapja a betegek posztoperatív végtag használatának vizsgálata. A vizsgálat egyrészt klinikai vizsgálatokon és tulajdonosi elégedettségi indexek használatán alapult. Mindkét esetben pontrendszerek használatával tettem összehasonlíthatóvá az adatokat. A dolgozat bevezető részében a kutya térdízület anatómiai felépítését és az elülső kereszteződő szalag szakadásánal patomechanizmusát tekinettem át. Az egységes pontrendszer kialakításának édekében Kosfeld (2011) által leírt klinikai értékelési pontrendszert (Clinical Evaluation Score CES) használtam. Ennek segítségével a két eltérő módszer vizsgálatára összehasonlítható pontredszert kaptam. Az adatok összehasonlítása során egyértelművé vált, hogy a tuberositas tibiae transposition (TTA) átesett betegek felépülési ideje szignifigánsan rövidebb volt. A betegek 86.7 %-a a műtétet követő első hónap végére fájdalommentes végtaghasználatot mutatott, míg az extracapsularis szalagpótlással (De Angelis módszer) kezelt betegek esetében ez az arány 33.3 % volt. A TTA-vel kezelt betegek tulajdonosi elégedettségi indexe (rövid felépülési idő, optimális lábhasználat) 80.0 % volt, míg a DeAngelis módszerrel kezelt betegek esetében ugyanez a szám csak 66.7 %. Az adatok vizsgálata során levonhatjuk azt a következtetést, hogy habár a TTA invazívabb technika, mint a DeAngelis-féle extracapsularis szalagpótlás, a posztoperatív vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a tibia korrekción átesett betegek felépülési ideje gyorsabb, végtaghasználatuk jobb a vizsgálati periódusban. A komplikációs ráták összehasonlítása során a DeAngelis technika esetében 6.67 %-os értéket kaptam, míg a TTA esetében 14.56 % volt ez az arány. Összességében elmondható, hogy a TTA, mint dinamikus rögzítési metódus jó alternativa a DeAngelis-féle passzív extracapsularis szalagpótláshoz képest a kutyák térdízületi elülső kereszteződő szalag szakadásának kezelésére.